A 2008-as karácsonyi ünnepeket követő egy nappal bejelentették, hogy két kazah klub egyesül, így jön létre a Lokomotiv Astana. Azóta sokat változott az ország képe, 14 évvel az események után Kazahsztánban kitört a háború. Az események a sportklubok életére is jelentős hatással lesznek, lehetséges, hogy végéhez ért a mesterségesen kiemelt Astana aranykorszaka?
Futball és a társadalom
Az említett alapításnak egyetlen apropója volt: Kazahsztán akkori teljhatalmú ura, Nurszultan Nazarbajev szeretett volna egy labdarúgó klubot (és kosárlabdát, kerékpárt stb.) az ország új fővárosának. A klubot a kezdetektől az állam finanszírozta és ahogy a Lokomotiv neve is sugallja, a csapatot a kazahsztáni Temir Zholy (KTZ) vasúttársaság szponzorálta. Ez azonban nem tartott sokáig, 2014-ben megváltoztattak mindent: logót cseréltek, elhagyták a Lokomotiv nevet, melynek fontos szerepe volt abban, hogy a csapatot elsősorban Astanaként ismerjék, ezzel népszerűsítve az újdonsült fővárost.
Szponzort is váltottak, hogy minél inkább kötődjenek Nazarbajev elnökhöz, így a Samruk-Kazyna lett a főszponzor (akik a többi Astana sportcsapat támogatásáért is felelősek). A Samruk pénzt tol a csapatokba, míg a szakágak népszerűsítik a konglomerátumot, akikhez Kazahsztán stratégiailag fontos cégei tartoznak. Ki volt ekkoriban a labdarúgó klub tiszteletbeli elnöke? Az ország vezetője, Nurszultan Nazarbajev. Az elnök ebben az időszakban kihangsúlyozta, hogy Kazahsztánnak képviseltetnie kell magát a sport elitjében. A pénz nem volt akadály, öntötték a vagyonokat a különböző sportágakba, hogy a nép körében minél népszerűbbek legyenek.
Az Astanának a belföldi népszerűsítés mellett külföldön is be kellett mutatnia a kazah „sikersztorit”. Az olimpián elért aranyérmek nem voltak elegek – amik kapcsán többször is felmerült utólag a dopping, Nijat Rahimov olimpiai aranyérmes doppingbotrányba keveredett, ahogyan a nemzet sportolója Alexandre Vinokourov is -, hiszen egy nemzetet a labdarúgásban elért eredmények határoznak meg (Nazarbajev szerint). Ennek érdekében felhúztak egy rendkívül modern stadiont, az Astana Arénát, mely 2006 és 2009 között épült állami pénzből.
Az Astanához képest a többi klub aprópénzből gazdálkodott, éveken át vezették bérek és játékosokra költött pénzek tekintetében a kazah bajnokságot. Ez azonban nem hozott sikereket, hiába kezdhettek rögtön a kazah első osztályban (2. helyen végeztek), bajnoki címek nem akartak jönni. A pálya lejtett, de ez is kevés volt, ezért 2014-ben érkezett a kispadra Stanimir Stoilov.
Astana, Stoilov és a Bajnokok Ligája
A bolgár edző a Levszki Szófiából csinált anno BL-főtáblást, érkezése után pár hónappal bajnok lett az Astana. A csapatot a szezon feléhez közeledve vette át, onnantól nem volt megállás. Az elkövetkező hat évben sorra nyerték a bajnoki címeket, dominálták a bajnokságot. A terv következő része az volt, hogy nemzetközi szinten is népszerűsíteni kell az országot, akarom mondani az Astanát. A második évben a Maribor – Helsini – APOEL trión átjutva, Bajnokok Ligája főtáblájára kerültek, ahol hazai pályán egyaránt döntetlent értek el a Galatasaray, Benfica és az Atlético Madrid ellenében.
A következő években rendre a második számú európai kupasorozat főtábláján szerepeltek (Európa-liga), ahol a legnagyobb sikerük a Manchester United legyőzése volt hazai pályán, de összességében nem fejlődtek. Stanimir Stoilovnak viszont szintet kellett lépnie (felsőbb utasításra), hiszen a kazah válogatott számított rá. Kazahsztánnak az UEFA Nemzetek Ligája 2018/19-es sorozatában kellett volna kivívnia a csoportjában az első helyet, majd pótselejtezőről kijutnia az Európa-bajnokságra. Stoilov itt már nem tudott csodát tenni, második helyen végzett, távoznia kellett az országból.
Leépülés
Nazarbajev időközben átadta a hatalmat, ráadásul hiába a temérdek pénz, amit a projektre szántak, az Astana sosem tudta stabilan az európai középmezőnnyel felvenni a versenyt. A Stoilov-hatás még kitartott két évig a klubnál (rutinból nyerték a kazah bajnoki címeket), de 2020-tól elfogyott a lendület. A klub értéke folyamatosan csökkent, szponzorok pénze is apadt, majd jött 2022 januárjában a háborús helyzet. A gazdasági stabilitás egyértelműen megremegett, valószínűleg az állami befektetők legkisebb gondja lesz, hogy az egykori kirakatcsapatot pénzeljék. Több meghatározó játékos távozott.
Az elmúlt években a Transfermarkt értékei alapján, minimum a Ferencváros szintjén állt az Astana kerete, de sok esetben jobban a magyaroknál. Jelenleg viszont már harmadát érik a magyar bajnokcsapatnak. A klubnak ráadásul nem sikerült kialakítani egy masszív szurkolói bázist sem, hiszen a kazah bajnokikon jó, ha negyedházig megtöltötték a stadiont, de sok esetben 15-20%-os kihasználtsággal működött az Astana Aréna. A klub mélyrepülésével egy újabb kirakatcsapat tűnhet el a labdarúgás térképéről. Nem ők lennének az elsők, akiket állami pénzből akartak felépíteni, de hosszabb távon nem működött a projekt.