Létezik egy nemzet, mely töretlenül kandidál a soron következő világbajnokságra, de eddig még sosem sikerült elnyernie a rendezés jogát. Mi lehet ennek a hátterében és miért ennyire lelkesek, amikor szinte már mindenki menekül a házigazda szerepe elől?
Sport mindenek felett
Egy ország, mely nem tartozik a futballnagyhatalmak közé, de a lakosság nagy része imádja a labdarúgást és első számú sportágként tekint rá, pedig a nagy sikerek még váratnak magukra. Az első „aranykorszak” már elmúlt, sokan még a múltba révedve élnek, de már kopogtat egy fiatal generáció, amely felvirágoztatja a sportszerető nemzetet. Első afrikai országként jutottak legjobb négybe labdarúgó világbajnokságon!
A politikai háttér is adott, hiszen az ország vezetője szintén rajong a sportokért, elsősorban a labdarúgásért. Az elmúlt évtizedben országszerte futballakadémiák, szociális és sportközpontok épültek. Természetesen tevékenyek a pályázatokat illetően is, aminek hála már az elmúlt években házigazdái voltak számos rangos eseménynek.
Itt azonban nem szeretnének megállni, hiszen a nagy álom még nem valósult meg: a labdarúgó világbajnokság, mely véleményük szerint több szempontból is felvirágoztathatná az országot. A sorokat olvasva talán már van egy halvány sejtés, hogy melyik nemzetről lehet szó, természetesen
Marokkóról.
Az Afrika északnyugati részén elhelyezkedő királyság az elmúlt évtizedek folyamán rendre világbajnoki pályázatokkal bombázta a FIFA-t. Világrekorderré váltak a sikertelen kísérletekben, amit a torna megrendezésére nyújtottak be. A sorozat 1994-ben kezdődött, majd 1998, 2006, 2010, 2026 és 2030 következett. Az öt elbukott lehetőség sem akadályozta meg őket abban, hogy a 2030-as torna kapcsán újból próbálkozzanak.
Nem bírtak leállni kandidálással
Ne szaladjunk ennyire előre! Marokkó már az 1980-as évek végén megkezdte a nagy projektet, miszerint világbajnokságot akarnak rendezni. Számukra nem az olimpia a legfontosabb, hanem labdarúgás. Rögtön nagyban gondolkodtak, hiszen a sikeres 1988-as Afrikai Nemzetek Kupáját követően már egy világbajnoki rendezésben reménykedtek.
Az 1988-ban tartott zürichi gyűlésen az Amerikai Egyesült Államok nyerte el az 1994-es torna házigazdájának jogát. A kudarc nem szegte kedvét az országnak, a következő adandó alkalommal újból próbálkoztak. Megint Zürich adott otthon a rendezvénynek, ahol Franciaországgal szemben maradt alul 12-7-re. Azt gondolnánk, hogy itt elég is volt számukra, de 1999-ben változás történt a királyi trónon, ami hosszútávon elősegítette sporttal kapcsolatos törekvéseket.
VI. Mohammed, édesapja váratlan halálát követően került trónra 35 évesen. Rengeteg pénzt fordított az ország fejlesztésére, a turizmus fellendült a térségben, de a sportok is kiemelten fontossá váltak az évek alatt. A munkanélküliség azonban továbbra is megoldhatatlan problémát jelent a régióban. Egy esetleges vb-rendezés ezt is hivatott lett volna megoldani.
Az ezredfordulón újból Zürichben találkoztak a kandidáló országok, hogy döntsenek a 2006-os torna sorsáról. Afrika (Marokkó és Dél-Afrika) Európa (Németország és Anglia) ellen. Marokkó ugyan korán kiesett a jelöltek közül, de a szavazást egyértelműen beárnyékolta a korrupció. Több bizottsági tagot is nyomás alá helyeztek a németek, hogy ne Afrikába kerüljön a torna megrendezése.
Kevés pénzt utalt Marokkó a világbajnokság megrendezésére?
Az egy dolog, hogy Marokkó nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával egy világbajnokság megrendezését illetően, de több pályázatuk során is felmerült a megvesztegetés gyanúja. Chuch Blazerről – aki a FIFA-t övező megvesztegetési botrány főszereplője volt – kiderült, hogy kenőpénzt fogadott el a marokkói vezetéstől 1992-ben, hogy az ország pályázatát támogassa az 1998-as és a 2010-es vb-kel kapcsolatban.
A hivatalos feljegyzések szerint a marokkói küldöttek egy millió dollárt adtak Blazernek, de végül így sem tudták biztosítani a vb-rendezésüket. A 2010-es tornán sem jártak szerencsével, hiába érkezett az újabb 1-1 millió dolláros ajánlat Chuck Blazer és Jack Warner számára, ugyanis végül Dél-Afrika nyerte el a rendezés jogát. A nyomozás során kiderült, hogy Warner kapott egy 10 millió dolláros ajánlatot Dél-Afrikától, melyet három részletben utalt az ország.
A sokadik elbukott pályázat után is lelkes volt Marokkó, az ország lakóinak 97%-a támogatná a világbajnokság megrendezését, amitől gazdasági fellendülést is várnak. A támogatók nagyobb többsége érdeklődik a labdarúgás iránt (84%). Ezt próbálta kihasználni VI. Mohammed, de a 2018-as moszkvai FIFA kongresszuson elbukott a pályázatuk (a 2014-es és 2018-as tornát kihagyták), így az Amerikai Egyesült Államok mellett Kanada és Mexikó rendezheti a 2026-os vb-t.
Újból Amerika vetett véget a marokkói álmoknak. Az afrikai ország mindössze 2,7 pontot ért el az 5-ből, ami a pályázat előzetes értékelést illeti. Ez rendkívül alacsony, ráadásul nagy kockázatnak ítélték meg a stadionok állapotát, szállásokat és az infrastruktúra fejlettségét. Kiemelték, hogy a pályázat még csak papíron létezik és rengeteg az elavult létesítmény országszerte.
Hiába az impozáns új tervek – környezetbarát és költséghatékony stadionok -, mégsem nyerte el a jelölők bizalmát. Marokkónak 15,6 milliárd dollárba került volna a torna, ami gazdaságilag is megterhelő. Sokak a brazíliai rendezéssel azonosítják a projektet – ahol számos probléma merült fel közvetlenül a világbajnokságot megelőzően -, amit szeretne elkerülni a FIFA. Az amerikai kandidálás egy kész terv volt, meglévő komplexumokkal, dupla akkora profittal.
Mi volt a nagy vb-láz kiváltója?
Afrikát egészen 1960-as évekig mostohán kezelték a világbajnokságot tekintve. A selejtezősorozat rendkívül nehéz volt számukra, mindössze egyetlen ország tudta magát kvalifikálni 1966-ig a vb-re. Pont az aránytalanul nehéz selejtezők miatt, a kontinens 31 országa nem vett részt az angliai világbajnokság kvalifikációiban. A sztrájk sikeresnek bizonyult, FIFA részéről elkezdődött a bővítési folyamat a világbajnoki mezőnyt illetően.
Marokkó volt a második ország, akik 1970-ben kijutottak egy tornára, majd 1986-ban – második világbajnokságukon – első afrikai országként továbbjutottak a csoportjukból. A siker egy brazil edzőnek köszönhető, egy bizonyos José „Mehdi” Fariának, aki 1978-ig a Fluminense utánpótlását edzette, majd kisebb kitérő után, 1983-tól vette át a marokkói válogatott irányítását. Kiváló pedagógusként és okos edzőként jellemezték.
Az első sikere, hogy a válogatott kvalifikálta magát az 1984-es olimpiára. Brazília és Nyugat-Németország fémjelezte csoportban nem volt esélyük a továbbjutásra, de egyik válogatott sem tudta nagyon megverni őket, ráadásul a szaudi nemzeti csapatot legyőzték! A sikeres világbajnoki kvalifikáció után, Faria az olimpiai csapathoz nyúlt 11 olyan játékos került a keretbe, akik ott volt a ’84-es ötkarikás játékokon.
Mennyire volt tudatos Marokkó felkészülése a mexikói vb-re? A brazil szövetségi kapitányukkal már 40 nappal a torna előtt kiutaztak, hogy akklimatizálódjanak. Barátságos mérkőzéseket játszottak, csoportkörben pedig kifizetődött a hosszú és aprólékos felkészülés. Hiába a három rendkívül erős rivális (Anglia, Lengyelország és Portugália), Marokkó két bravúros döntetlen után, sorsdöntő meccsen legyőzte Portugáliát.
A válogatott játékosa, Mustafa El Haddaoui évekkel később nyilatkozta, hogy előnyben voltak a többi csapattal szemben, mivel az európaiakat mindenki ismerte, míg Marokkót senkit. Igazi bravúrkapusuk volt, tehetséges középpályásaik és masszív védelmük. Ha ez nem lett volna elég, akkor a portugáluk hálóőre, Paulo Bento sípcsontját törte, így nem játszhatott ellenük, illetve belső feszültségek voltak a portugáloknál. A nyolcaddöntőben Nyugat-Németország várt Marokkóra, végül egy Matthaus által eleresztett hatalmas szabadrúgással maradtak alul a mérkőzés hajrájában.
Erőteljes politikai támogatottság
A ’80-as évek marokkói fociőrülete továbbra is tart, a közvélemény kutatásokból kiviláglik, hogy a nép beállt a rendezés mögé, amitől gazdasági fellendülést remélnek. Az ország tradicionálisan mély labdarúgó kultúrával rendelkezik, egy bajnoki mérkőzésen gyakorta előfordul a 10-15 ezres nézőszám, de olykor 30-40 ezren is megtöltik a stadiont (természetesen a járvány előtti időszakról beszélünk). Önmagában ez viszont nem elég egy rendezés elnyeréséhez.
Egy komplett infrastruktúrát kéne kiépíteni, felújítani a teljes úthálózatot, megszervezni a logisztikát, mert a casablancai reptér túlterheltté válhat egy ilyen esemény kapcsán. A stadionok elavultak, nem felelnek meg a nemzetközi színvonalnak, illetve az összes új helyszín csak elméletben létezett. A rendezés költsége az ország akkori GDP-jének 15-16%-át tette volna ki. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a terrorizmus mellett sem, amely az elmúlt évtizedben ezt a régiót sújtotta.
A Human Rights Watch bírálta a nyugat-szaharai lakossággal való bánásmódjukat. Az sem kedvez a projektnek, hogy a Freedom House jelentései alapján, Marokkó hibrid rezsim – valahol az autoriter és a demokratikus között -, és mint ilyen országnak kapóra jön a világbajnokság nagy támogatottsága. Többen is tartanak attól, hogy egy nemzetközi torna katalizátora lenne az autoriter irányba való elmozdulásnak, illetve dominóhatást váltana ki az országon belül, gyengítve a demokráciát.
Hogyan tovább Marokkó?
A számos negatívum mellett pozitív hozadéka is lenne egy rendezésnek. Az egyik aspektus a turizmus fejlődése lenne és átmenetileg csökkenne a munkanélküliség is. Fejlődne az elavult infrastruktúra és javulhatna Marokkó nemzetközi megítélése is. Talán ezek miatt láthatott fantáziát Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök egy közös rendezésben, így VI. Mohammed király utasítására megkezdődött a 2030-as világbajnokságra a tervek összeállítása.
A spanyol – portugál kandidálás már adott volt a 2030-as világbajnokság kapcsán, de a költségek hatékony csökkentése végett, érdemesnek találtatott Marokkó bevétele a pályázatba. Erről 2018 novemberében tárgyalt Marokkóban Pedro Sánchez és VI. Mohammed király. A közös ajánlat lehetőséget biztosított volna, hogy Európa és Marokkó között növeljék a kapcsolatokat, mind gazdasági, mind társadalmi szempontból.
Akadémiák és stadionok
VI. Mohammed uralkodásához fűződik hat fociakadémia megépítése, közülük egy az uralkodó nevét viseli. A király tervezi még számos szociális és sportközpont átadását is a következő években (összességében több, mint 800 ilyen komplexum valósulhat meg).
Jelen helyzet azonban úgy néz ki, hogy Portugália és Spanyolország közösen, Marokkó nélkül pályázik a 2030-as rendezésre, míg Marokkónak három térségbeli ország segíthet: egyik az Algériával és Tunéziával közös rendezés lehetősége, míg a másik opció Egyiptom. Hany Abo Rida (FIFA-tanács tagja) szerint Marokkó és Egyiptom közös pályázata csak a jóváhagyásra vár és jöhet a „csörte” a spanyol-portugál és a dél-amerikai kandidálókkal (Argentína, Uruguay, Paraguay és Chile).
Forrás:
Morocco World News, BBC, Wikipedia, Arab News, Wikipedia, Hibrid rezsimek